Kosztol�nyi Dezs�:Halotti besz�d

L�tj�tok feleim, egyszerre meghalt
�s itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismert�k �t. Nem volt nagy �s kiv�l�,
csak sz�v, a mi sziv�nkh�z k�zel �ll�.
De nincs m�r.
Ak�r a f�ld.
Jaj, �sszed�lt
a kincst�r.

Okuljatok mindannyian e p�ld�n.
Ilyen az ember. Egyed�li p�ld�ny.
Nem �lt bel�le t�bb �s most sem �l,
s mint f�n se n� egyforma k�t lev�l,
a nagy id�n se lesz hozz� hasonl�.

N�zz�tek e f�t, ez �sszeoml�,
kedves szemet. N�zz�tek, itt e k�z,
mely a kimondhatatlan k�dbe v�sz
k�v� meredve,
mint egy ereklye,
s r� �k�r�ssal van karcolva ritka,
egyetlen �let�nek �si titka.

Ak�rki is volt �, de f�ny, de h� volt.
Mindenki tudta �s hirdette: � volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az �telt,
s sz�lt, ajka melyet mostan lepecs�telt
a cs�nd, s ahogy zengett f�l�nkbe hangja,
mint v�zbe s�llyedt templomok harangja
a m�lybe lenn, s ahogy azt mondta nemr�g:
„�des fiacsk�m, egy kis sajtot enn�k”,
vagy bort ivott �s boldogan meredt a
kez�ben �g�, olcs� cigaretta
f�stj�re, �s futott, telefon�lt,
�s sz�tte �lm�t, mint sz�nes fon�lt:
a homlok�n felt�nd�k�lt a jegy,
hogy milli�k k�zt az egyetlenegy.

Keresheted �t, nem leled, hi�ba,
se itt, se Fokf�ld�n, se �zsi�ba,
a m�ltba sem �s a gazdag j�v�ben
ak�rki megsz�lethet m�r, csak � nem.
T�bb� soha
nem gy�l ki halv�ny-furcsa mosolya.
Szeg�ny a forgand� t�nd�r szerencse,
hogy e csod�t �j�lag megteremtse.

�des bar�taim, olyan ez �ppen,
mint az az ember ottan a mes�ben.
Az �let egyszer csak �r�ja gondolt,
mi meg mes�lni kezdt�nk r�la: „Hol volt...”,
majd r�zuhant a m�zs�s, sz�rny� mennybolt,
s mi ezt mes�lj�k r�la s�rva: „Nem volt...”
�gy fekszik �, ki k�zdve t�rt a jobbra,
mint �nmag�nak dermedt-n�ma szobra.
Nem kelti f�l se k�nny, se sz�, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a vil�gon egyszer.